Kérvényeztem a városi tanácson, hogy a City Government anti-korrupciós kampányt indítson Jamestown területén a helyi önkormányzatoknál.

Lakossági bejelentés alapján, a terület lakói már évek óta nem kapják meg a hátrányos helyzetűeknek és segítségre szorulóknak szánt támogatást. Mint Los Santos polgármestere ezt szívügyemnek tartom és nem tűröm, hogy a városban bárhol is szenvedjenek az állampolgárok.

Azonnal, személyesen fogom kivizsgálni az ügyet és ellátogatok a városrészre, hogy személyesen vehessem fel a kapcsolatot az ott lakókkal és a helyi hatóságokkal.

A elkövetkezendő hetekben lényegesen javítani fogjuk az életkörülményeket Jamestown-ban. Bevonjuk a Public Works illetve a Health and Human services segítségét is a projektbe.

Ami jár, az jár.
Véget vetünk a korrupciónak.

Kérvényeztem a városi tanácson, hogy a City Government anti-korrupciós kampányt indítson Jamestown területén a helyi önkormányzatoknál. Lakossági bejelentés alapján, a terület lakói már évek óta nem kapják meg a hátrányos helyzetűeknek és segítségre szorulóknak szánt támogatást. Mint Los Santos polgármestere ezt szívügyemnek tartom és nem tűröm, hogy a városban bárhol is szenvedjenek az állampolgárok. Azonnal, személyesen fogom kivizsgálni az ügyet és ellátogatok a városrészre, hogy személyesen vehessem fel a kapcsolatot az ott lakókkal és a helyi hatóságokkal. A elkövetkezendő hetekben lényegesen javítani fogjuk az életkörülményeket Jamestown-ban. Bevonjuk a Public Works illetve a Health and Human services segítségét is a projektbe. Ami jár, az jár. Véget vetünk a korrupciónak.
Like
Love
5
1 Hozzászólás 0 Megosztás 278 Megtekintések 0 Reviews