505 évvel ezelőtt, ezen a napon, az emberiség egyik legnagyobb zsenije, Leonardo da Vinci távozott közülünk, hagyva maga után egy örökséget, mely mélyen beleivódott a művészet és a tudomány történetébe. Festményeinek misztikus vonzereje, találmányainak forradalmi szelleme és életének rejtélyei mind a mai napig inspirálják és lenyűgözik az embereket. Ahogy megemlékezünk halálának évfordulójáról, időt szentelünk arra, hogy felfedjük azokat a kevéssé ismert aspektusokat, melyek még inkább meghatározzák e páratlan egyéniség mélységeit és szépségeit.

Azok számára, akik ismerik Da Vinci életét, jól tudják, hogy nem csupán festő volt, hanem mérnök, matematikus, anatómus és filozófus is. Ám kevesen vannak tisztában azzal, hogy milyen mélységben ássa bele magát ezekbe a témákba. Leonardo titokban boncolásokat végzett, hogy jobban megértse az emberi test szerkezetét és működését, s az anatómia iránti szenvedélyét több ezer jegyzet és vázlat tanúsítja. Ezek közül a leghíresebb, méretarányokat szemléltető jegyzete a Vitruvius-tanulmány.

De nemcsak festőként volt kivételes; találmányai és tervei szintén felsorakoztatják őt a technikai és műszaki zsenik sorában. Leonardo da Vinci szemei előtt minden lehetőség megnyílt: repülőgépek, tengeralattjárók, helikopterek – mindezekre előretekintett, és olyan terveket alkotott, amelyek évszázadokkal előzték meg a korát. Munkásságában a tudomány és a művészet találkozása volt jelen, és ez az egyedülálló összefonódás teszi őt az emberiség egyik leginspirálóbb alakjává.

Leonardo da Vinci személyisége és élete tele van rejtélyekkel és ellentmondásokkal. Habár híresen produktív volt, halogatásáról is legendásnak tartják; sok projektjét soha nem fejezte be, mert mindig újabb kihívásokra vágyott. Ráadásul életét áthatja egyfajta homályosság: titkos írásokat alkalmazott jegyzeteiben és naplóiban, melyek még mindig kihívást jelentenek a mai kutatók számára.

Ma, 505 évvel Leonardo da Vinci halála után, öröksége továbbra is él és hat. Festményei a világ minden táján vonzzák az embereket, találmányai pedig a technológiai fejlődés forrásai maradnak. Ám talán legfontosabb öröksége nem anyagi természetű: a kíváncsiság és a kreativitás tüzének lángja, mely örökké lobog minden olyan lélekben, aki felismeri és megérti e zseniális mester jelentőségét és inspirációját.

Amikor ma emlékezünk rá, ne csak mint egy festőre, tudósmérnökre vagy feltalálóra tekintsünk, hanem mint egy olyan emberre, akinek élete és munkássága örökké megváltoztatta és gazdagította az emberi kultúrát és gondolkodást. Leonardo da Vinci, emlékét örökké éltetni fogja a művészet és a tudomány világa.

Női festők a reneszánszban és Sofonisba Anguissola

A reneszánsz időszaka, a művészet történetének fénylő korszaka, melyet a humanizmus, a művészi kreativitás és a szépség iránti érzékenység jellemez. Ám mikor a reneszánsz festészetéről esik szó, melynek legkiválóbb mesterei között ott találjuk a nagy neveket, mint Leonardo da Vinci, Michelangelo vagy Rafael, ritkán fordul elő, hogy az elismerés női művészekhez érkezik. Azonban ha közelebbről szemügyre vesszük ezt az időszakot, felfedezhetjük azokat a női festőket, akik szintén járultak hozzá a reneszánsz művészetéhez és gazdag örökségéhez. Sofonisba Anguissola egyike volt ezeknek az elfeledett tehetségeknek.

Az tizenhatodik század derekán született Cremonában. Sofonisba Anguissola a reneszánsz egyik legkiválóbb női festője volt, akinek munkássága mégis gyakran rejtve marad a történelem fátylai mögött. Fiatal korában már megmutatta kivételes tehetségét a festészet iránt, és hamar elnyerte II. Fülöp spanyol király figyelmét, aki meghívta a spanyol udvarba, hogy az udvari festőnője legyen. Sofonisba művészete nem csupán királyi udvarokban ragyogott, hanem az egész reneszánsz Itáliát bejárta, és jelentős hatást gyakorolt kortársaira.

Sofonisba művészete kiemelkedik a korabeli női festők közül azáltal, hogy nemcsak portrék készítésével foglalkozott, hanem az életképek és csoportos jelenetek terén is kiválóan teljesített. Egyik legismertebb ilyen munkája a "Sakkjátszma" című festménye.

Azonban, bár Sofonisba Anguissola és más reneszánsz női festők művészete kiemelkedő volt, a kor szigorú társadalmi normái gyakran korlátozták az őket érő elismerést és elismerést. A nők számára a művészet gyakran nem volt több mint egy szórakoztató elfoglaltság vagy egy felsőbbrendű férfiak támogatása. Ezenkívül sok női művész neve gyakran eltűnik a történelem szövedékében, mivel munkáikat férjük vagy családjuk nevében jegyezték.

TRECENTO

Az ébredés kora, melyet trecentonak nevezünk, olyan időszakot jelent a művészettörténetben, mely a középkor elhalványulásának és az új korszak, a reneszánsz felé történő haladásnak az előszobája. A trecento, azaz a 14. század Itáliájának művészeti korszaka, amely a középkor végének fátylát félreengedi, hogy a reneszánsz fénye kezdjen behatolni az érzékekbe és az észbe.

Ebben a zavaros időben, amikor a pestisvész és a politikai instabilitás árnyékai vetültek az élet minden területére, a művészek lázasan dolgoztak a világ újra felfedezésén. Ebben a korban a művészet nem csupán a vallási megrendeléseket szolgálta ki, hanem egyre inkább élettel teli portrékkal, világi témákkal és az antik kultúra felé forduló inspirációval is foglalkozott.

A trecento művészeti stílusát a realista megközelítés, a tér és az anatómia tudatosabb kezelése, valamint az antik művészet újraértékelése jellemzi. A festők és szobrászok egyre nagyobb figyelmet fordítottak az emberi test és arckifejezések hű ábrázolására, és egyre bátrabban kutatták azokat a technikákat, amelyek lehetővé tették a tér megjelenítését a sík felületen.

A trecento mesterei, mint például Giotto, Simone Martini vagy Duccio, nem csupán alkotásaikkal, hanem művészi paradigmaváltásukkal is örökséget hagytak a későbbi reneszánsz művészet számára. Az ő munkásságuk által megfogalmazódott kifejezőerő, a valóság illúziójának megteremtése és az emberi lélek mélyebb rétegeinek felfedezése mind az új korszak gyökerét táplálta.

Ahogy az ódon katedrálisok festett ablakai alatt állva, vagy a templomi oltárok előtt imádkozva tekintünk ezekre a festményekre és szoborművekre, nem csupán a múltba nyerünk betekintést, hanem az emberi gondolkodás és alkotás erejének kimeríthetetlen mélységét is megérthetjük. A trecento művészete az emberi kreativitás és spirituális vágy kifinomult kifejeződése, mely az évszázadok távlatából is ragyogóan ragyog, mint az előtte álló éj sötétjében felcsillanó csillag.

GÓTIKA

A "gótikus" kifejezést először az olasz reneszánsz humanisták használták, hogy lenézően utaljanak a középkori művészetre és építészetre. A középkori művészetet sokszor primitívnek és barbárnak tekintették az antik művészettel szemben. A "gót" szó azokra a germán népekre (normann, gót, stb.) utalt, akik a Római Birodalom pusztulása után az új keresztény Európában jelentős szerepet játszottak.

Az olasz humanisták, akik az antik művészeti és kulturális örökséget helyezték előtérbe, gyakran használták a "gótikus" jelzőt azokra a műalkotásokra, amelyek nem illettek bele az általuk preferált klasszikus idealizmusba és formai tökéletességbe.

A gótikus művészet eredete a 12. század közepére tehető, és szorosan összefüggött a középkori Európában bekövetkező társadalmi és vallási változásokkal.

A gótikus stílus megjelenése előtt az európai építészet főként a romanika stílusjegyeit követte, melyet masszív falak, kis ablakok és sötét belső terek jellemeztek. Az 1100-as évek közepén azonban Franciaországban kezdett elterjedni egy új építészeti megközelítés, amelynek középpontjában a fény, a légies tér és az ívelt formák álltak.

Ez a stílus először a IX. Lajos által pártfogolt Saint Denisi apátság templomának építésével indult el, ahol a nagyobb ablakok és az összekapcsolt oszlopok új megközelítést képviseltek az építészetben. Az új technikák és megoldások gyorsan terjedtek az egész Nyugat-Európában, és a gótikus stílus széles körben elterjedt.

A gótikus stílus kiemelkedő jellemzői közé tartozik a magas, karcsú falak, a hatalmas, fényáteresztő ablakok, valamint az ívelt és keresztboltozatos mennyezetek alkalmazása. Ezek az elemek nemcsak esztétikailag különlegesek voltak, hanem technikailag is kihívást jelentettek, és új építészeti megoldások kifejlesztését kényszerítették ki, például a lombkoronák, támpillérek és feszített kötőelemek alkalmazását.

A gótikus stílus jelentős hatással volt az európai kultúrára, és nemcsak az építészetben, hanem a szobrászatban, a festészetben és a kézművességben is megnyilvánult. A gótikus művészet és építészet jellegzetes megjelenése és eszmeiségei hosszú távon formálták az európai művészetet és építészetet.

Legfőképpen katedrálisok és apátságok, tehát épületek mondhatóak a legnagyobb képviselőinek ennek a stílusirányzatnak, ellentétben a neogótikával ami már más jelentősebb épületekben illetve épületcsoportokban is észlelhető a jelenlétük.

Legismertebb talán a Notre Dam A Katedrális Párizs szívében található, a Szajna folyó bal partján.

A katedrális építése az 1160-as években kezdődött, és több mint egy évszázadon át tartott. A katedrális főtervezője Maurice de Sully párizsi püspök volt, és az építés során több generáció építész és munkás dolgozott azon, hogy megvalósítsa ezt az elképesztő műalkotást.

Az épület csodálatos homlokzata a gótikus építészet jellegzetes jegyeit mutatja, mint például a csipkés ívek, a több szinten elhelyezkedő galériák és a gazdag szobrászati díszítések. A katedrális híres két toronyról is, melyek 69 méter magasak, és lenyűgöző kilátást nyújtanak Párizsra és környékére.

Az épület belső tere is lenyűgöző. A hatalmas színes üvegablakok a gótikus stílusú templomok egyik legfontosabb jellemzője, és a Notre-Dame-ban ezek különösen gyönyörűek és impozánsak. Az oltártérben a középkori szobrászat remekei találhatók, melyek közül kiemelkedik a Szűz Mária és a Szent József ábrázolása.

2019-ben egy tűzvész hatalmas károkat okozott az épületben. Érdekesség, hogy az LVMH Moët Hennessy - Louis Vuitton SA, röviden LVMH, a világ egyik legnagyobb luxusáruház és konglomerátum vállalata, olyan neves márkákat tartalmaz, mint a Louis Vuitton, a Dior, a Givenchy, a Moët & Chandon és a Hennessy magára vállalt az oroszlánrészét a Notre Dam feltámadásának.

Az LVMH csoport jelentős összeget, mintegy 200 millió eurót ígért fel a Notre-Dame újjáépítésére.
Az összeg célja az volt, hogy segítse az épület helyreállítását, és támogassa a restaurálási munkálatokat. A cég azóta is részt vesz az újjáépítési munkálatokban és anyagi támogatásban részesíti az erre irányuló kezdeményezéseket.

EMBER ÁBRÁZOLÁSA EURÓPÁBAN, A KÖZÉPKORI SZOBRÁSZATBAN

A szobrászok keze alatt az arcok általában szigorú rendben és kompozícióban jelentek meg, gyakran vallási vagy királyi kontextusban. Az emberi arcok pedig az idők folyamán változó kifejezések és tartások révén mutatták be az emberi sors és érzelmek gazdagságát.

Az arcok megformálása nem csupán technikai kihívást jelentett a szobrászoknak, hanem spirituális és emocionális mélységet is hordozott. A kőbe vagy fába vésett árnyékok és a kifejeződések sokszor misztikus jeleneteket teremtettek, melyek örökké tartóan megragadták a nézők figyelmét és képzeletét.

Az arcok szobrai nem csupán statikus képek voltak, hanem élettel és mozgással telítettek. A szemek ragyogása, az ajkak finom rezdülései és a homlok finom ráncai mind azt az élettel teli drámát hordozták, mely az emberi létezés minden pillanatát áthatja. A középkori szobrászok kevésbé mesterien ábrázolták az arcok dinamikáját és fluiditását mint felmenőik, elmondható, hogy a középkor művészeinek újra kellett tanulniuk a képzőművészet ezen ágát.

Tény azonban, hogy nem sikerült a középkor végéig felülmúlni az ókori görög mestereiket, akikből inspirálódtak.

A kép a Head of Christ szobrot ábrázolja.

Robert Campin halálának az 580, évfordulója a mai napra esik, az 1400-as évek flamand művészetének kiemelkedő alakja, az úgynevezett "Ghent-Bruges stílus" meghatározó mestere. A flamand festészeti tradíció jellegzetes vonásait ötvözte az újszerű kifejező eszközökkel, létrehozva ezzel egyedülálló és mélyen ható alkotásokat.

Campin életének és művészetének pontos részletei homályba vésznek, de munkássága maradandó nyomot hagyott a reneszánsz előtti művészet történetében. Legismertebb művei közé tartozik a "Mérode-albumban" található Mérode triptichon, melynek minden apró részlete gondosan kidolgozott, és mély spirituális tartalommal rendelkezik.

Campin művei nem csupán a vallásos témákat ölelik fel, hanem az emberi élet mindennapi pillanatait is megjelenítik, gyakran rendkívül részletes és valósághű módon. A mesterséges világítás és a finom árnyékolás használata tovább emeli műveinek drámaiságát és atmoszféráját.

Link ahol megtekinthető a teljes sorozat a poszt alján!

Goya A háború borzalmai'('Los Desastres de la Guerra') című kollázsa megrázó tanúságtétel a fegyveres konfliktusok borzalmairól és az művészet állandó képességéről, hogy tanúskodjon az emberi szenvedésről. A 1810 és 1820 közötti időszakban, a Peninsulari háború és a spanyol Függetlenségi háború alatt készült sorozat egy szívbe markoló vizuális krónika a Franciaország által megszállt Spanyolországba zúdított brutalitásról és káoszról.

Francisco de Goya, az egyik legjelentősebb alak a nyugati művészetben, mesterséges készségét és kérlelhetetlen látását használta fel ahhoz, hogy megragadja a háború nyers valóságát, olyan nyersen és azonnalisággal, amely ritkán fordul elő. A háború borzalmai sorozat eltér Goya korábbi munkáitól, amelyeket udvari pompa és romantika jellemez, helyette beleveti magát az emberi szenvedés és erkölcsi zavarosság mélységeibe.

A metszetek erőszakos, éhező és kétségbeesett arcokat ábrázolnak, amelyek bemutatják a polgárok és katonák által tapasztalt borzalmakat a csata és az elfoglalás káoszában. Goya kontrasztok és drámai kompozíciók használata fokozza minden kép érzelmi hatását, a nézőt belehúzva a háborús Spanyolország sötét tájába.

https://view.publitas.com/639d7f91-1f2d-459f-8cc5-2c4a4ee0bb1a/the-disasters-of-war/page/1

A Memento Mori latin kifejezés, jelentése "emlékezz a halálra". Ez a művészeti és kulturális motívum az emberi élet mulandóságára és az elkerülhetetlen halálra való emlékeztetést fejezi ki.

A Memento Mori gyakran megjelenik az irodalomban, a művészetben és a vallási szertartásokban, és az emberi lét mulandóságának és az élet rövidségének tudatára mutat rá.

A i motívummal a középkorban és a reneszánszban találkozhatunk először, amikor az emberek a halált és az azt követő életet szorosan összekapcsolták a mindennapi élettel.

A reneszánsz művészetben a Memento Mori motívum továbbfejlődött, és számos különböző formában jelent meg. Például Hans Holbein A nagykövetek című festménye című műve mind a halál és az élet körforgását ábrázolják, és arra emlékeztetnek, hogy az emberi élet rövid és múlandó.

A Memento Mori motívum vallási és filozófiai kontextusban is fontos szerepet játszott. Az elmúlás és az örök élet kérdéseivel kapcsolatban sok művész és gondolkodó keresett válaszokat, és a Memento Mori gyakran arra szolgált, hogy az embereket ráébressze az élet értékeire és a halál elfogadásának fontosságára.

[INGYENES, SZEMÉLYES MŰVÉSZETTÖRTÉNETI OKTATÁSÉRT ÍRJ PRIVÁT ÜZENETET]

#5 Velence varázsa és Giulio Campagnola

Giulio Campagnola a reneszánsz Velencéjének egyik kiemelkedő rézmetszője és festője volt, akinek munkássága mély nyomot hagyott a kortárs művészetben. Születése és halálozása pontosan nem ismert, de tevékenységét a 15. és 16. század fordulójának időszakában tartják. Campagnola különösen híres volt tájképeiről és rézmetszeteiről, amelyek a és metszetművészet egyik csúcsát jelentették.

Művei kiemelkednek az innovatív perspektívájuk és a részletek kidolgozottsága miatt. Különösen híresek az antik témájú rézmetszetei, amelyeken a klasszikus mitológia és történelem motívumai elevenednek meg. Campagnola rendkívül precízen dolgozott, és műveiben a finom vonalak és árnyalatok mestere volt, ami a rézmetszet technikai nehézségeinek magas fokát tükrözte.